Ahhoz, hogy megismerhessük a spanyolok konyháját talán egy egész élet is kevés lenne, mert Spanyolországban nem beszélhetünk egységes konyhaművészetről. Ez a nagy ország számos kiterjedt és kulturálisan is sokszínű tájegységből áll, mely vidékek fiai és leányai saját ízeikre és specialitásaikra esküsznek. Legkevesebb tizenöt táj konyháját különböztethetjük meg, melyek közül talán a leghíresebbek a baszk, az aragóniai, a katalán és madridi. A római és görög gasztronómia és a hosszan tartó mór megszállás hatása kimutatható az ibériai konyhán, az étkezési szokásokat azonban mindenekelőtt a tenger és a föld gazdagsága alakította ki. Spanyolország gasztronómiájáról nem írhatunk úgy, hogy ne említsük, híresen finom borait. Az egész országban nagy hagyományai vannak a bortermelésnek, és persze a borfogyasztásának is.
Valamelyest egységbe fogják a spanyol konyha ezerfelé futó szálait az állandóan felbukkanó alapanyagok és fűszerek. Ilyenek például a zsiradékok, melyek közül a spanyolok szinte kizárólag disznózsírt, vagy olívaolajat használnak sütésre-főzésre. (Nem ritkán mindkettőt egyszerre.) Kifejezetten spanyol jellegzetesség a mandula használata, melyet szinte mindenféle ételbe tesznek és magában, sózva, vagy édesen is gyakran ropogtatják. Több tucat mandulás sütemény és torta színesíti a spanyol desszertek sorát. A fokhagyma, szinte minden formája, szintén karakteres résztvevője a spanyol ételeknek, lángon pirított és friss formában is felhasználják. A spanyolok különösen érzékenyek a fokhagymalevesükre, melynek majd két tucat elkészítését ismerik és – többek szerint – e leves elkészítési módja megosztja a mediterrán ország társadalmát is. A zöldségek közül a padlizsán, a zöldpaprika és az olívabogyó a legnépszerűbbek, sütve, párolva és főleg nyersen jelennek meg a különféle receptekben. Ha igazán spanyolosan szeretnénk fűszerezni ételeinket, érdemes beszerezni sáfrányt, ánizst és fahéjat, mely utóbbit húsok, kolbászok ízesítésére is használnak. A fűszerekkel egyébként nem spórol egyetlen egy igazi spanyol szakács sem, minél markánsabb egy étel íze, annál jobb. A húskészítmények tekintetében a legkülönlegesebb és kifejezetten spanyol alapanyag az ún. hegyi sonka, vagy ahogyan arrafelé nevezik: jamón serrano. Ez a sonka rengeteg spanyol ínyencség alapját képezi. Készítése egyszerű, ám nem szokványos: A nyers sonkát szellős helyen egyszerűen megérlelik, mindenféle sózást, pácolást vagy füstölést mellőzve. Bár ez az eledel elterjedt egész Spanyolországban, más a zamata a déli – Sierra Nevada-i – és más az északi – Pireneusokban érlelt – sonkának.
Ha a spanyol konyháról beszélünk, nem feledkezhetünk meg, sem a gazpachoról, sem pedig a paelláról szólni néhány szót. A gazpacho igazi mediterrán különlegesség, melyet Spanyolország bármely éttermében kaphatunk, ám két egyformát nem találhatunk. Ezt a sűrű, különféle zöldségekből főzött levest, jéghidegen, pirított zsemlekockával tálalják. A paella, nem más, mint rizs rengeteg zöldséggel, tengergyümölcseivel, vagy hússal és fűszerekkel. Nevét a kétfülű, nehéz vasserpenyőről kapta, amiben hagyományosan készítik. Eredetileg valenciai, de számos változata van, helyenként sertéshússal, kolbásszal is dúsítják. Európában egyébként, Spanyolország volt az a térség, ahol – a keleti hatásoknak köszönhetően – a legkorábban fontos szerephez jutott a rizs a táplálkozásban.
Nagy és kockázatos feladat lenne eldönteni, hogy mely spanyol táj ízei a legkifinomultabbak, a legjobbak. Erre talán jobb nem is vállalkozni. Egy országrészt azonban érdemes kiemelni, ha a főzés művészetéről és a gasztronómiai hagyományokról van szó, ez Baszkföld. A baszkok komolyan veszik az étkezést és a főzést is. Tripasoknak hívják azon férfiúkat, akik szeretnek enni és főzni is. A tripasok szervezetbe tömörülnek és jól felszerelt konyhákban, alapanyagok bőséges választéka mellett hódolnak a konyha művészetének. Ez a több évszázados hagyomány a magyarázata annak, hogy Spanyolország legjobb séfjei Baszkföldről származnak.
Hispánia napos lejtőin teremnek azok a szőlőfürtök melyekből a különlegesen jó minőségű, világszerte híres borokat készítik. A sherry talán a legismertebb spanyol bor, amit az egész világon ismernek, otthona a gyönyörű andalúz kisváros, Jerez. Ez a sötét színű vörösbor igen bonyolult eljárásokkal készülő, házasított nedű, melynek alkoholtartalma meghaladhatja a 18%-ot is. A fehérborok közül a muskotályos szőlőből készített, édes, aranysárga színű malagabor a legkiválóbb, melyet főleg desszertekhez fogyasztanak. Hazánkban is egyre népszerűbb a gyümölcsdarabokból, borból, gyümölcsléből és konyakból, vagy pálinkából készített üdítőital, a sangría is.
A spanyol étkezési szokásokat elsősorban a mediterrán éghajlat befolyásolja. A spanyolok később kelnek és később is ebédelnek (fél három körül), melyet természetesen a jól megérdemelt szieszta zár. A vacsora ideje, így nem ritkán akár éjfélre is tolódhat, amely akárcsak az ebéd, valamilyen meleg, ám az ebédnél könnyebb ételt (pl. halat, levest) jelent. A spanyol konyha az európai konyhák egyik legkiválóbbja, melyet annak köszönhet, hogy hosszú időn keresztül a kontinens íz-világától különállóan fejlődött és annak, hogy a félszigetre érkeztek először olyan különlegességek, mint a paradicsom, csokoládé, a burgonya és a kukorica. Ezeken kívül, a bevezetőben említett keleti hatások és a mediterrán éghajlat adta sajátosságok egybeolvadása adja a hispán konyhák különlegességét és főleg ízletességét.
